Ha a gyerekeim régen (vagy unokáim mostanában) összevesztek, majdnem mindig sikeres volt egy módszer:
Egyiket jobbra, másikat balra állítom, megkérdezem az egyiket, hogy mi a baj. Míg beszél, a másiknak figyelnie kell. Utána a másik következik, az egyiknek kell figyelnie. Két-három ismétlés utánra majdnem mindig elmúlik a vihar, igazságszolgáltatás nélkül is megbékélnek.
Ezt a módszert egyébként kicsit összetettebb módon, de vezetési tanácsadóként is szoktam alkalmazni, ha konfliktushelyzet oldására kérnek.
Ilyenkor a meghallgatások után kérések következnek a másik felé mindkét oldalról, ezután pedig vállalások: mit tudnak megígérni a másik kéréseire válaszolva.
Ha szükséges (mert például rendszert, munkafolyamatokat is érintő problémáról van szó, nem csak érzelmi viharról), akkor a vezetőjük jelenléte is fontos, hogy a megállapodásokat ő pontosítsa, véglegesítse és később még akár a betartásukat is ellenőrizze.
A megoldás, ami minden konfliktusra érvényes: először türelmesen hallgatni, figyelni, megérteni, a reagálás is csak ennyit üzen, nem többet.
Ha már a másik elmondta, akár többször is, akkor előbb gondolkozni, értelmezni tartalmat és emberi helyzetet, csak ezután érdemes (és persze nyugodtan) válaszolni. Így nagyobb az esély a célszerű és békés rendezésre.
Tóth Tamás
댓글