top of page
Szerző képeFanni Faragó

Értekezletek


Retorikai mini sorozatunk után egy újat indítunk: kedvenc munkahelyi időtöltésünk, az értekezlet lesz a téma. (Elnézést kérek azoktól, akik a mailezést tartják kedvencüknek). Cél: hogyan tehetjük hatékonnyá és élvezetessé a megbeszéléseket?


Aronson: Életem és a szociálpszichológia című könyvében olvastam egy fiatalkori megbízásáról.

Egy középiskolában rengeteg verekedés és egyéb erőszak volt a különböző bőrszínű gyerekek közt (50-es évek, azóta már mindenki toleráns Amerikában is). Azt találta ki megoldásnak, hogy vegyes bőrszínű tanulócsoportokat hozott létre, ahol csak egymásra utalva tudtak teljesíteni a diákok. Néhány hónap (!!!) alatt megszűnt a szokatlan méretű erőszak.

Két nagy tanulsága volt számomra: együtt többre jutunk és az igazi szakmai közösség együttműködővé tesz minket.

(Honlapunkon méltatom is a könyvet, a “Résztvevőknek” részből olvasható az ajánlás sok más fontos könyv ajánlásával együtt.)

Ha jól készítjük elő és jól vezetjük le a megbeszéléseket, értekezleteket, akkor azok tényleg kedvenc szakmai tevékenységeink lehetnek, igazi társasjátékok az emberpróbáló túlélőtúra helyett.

Az első részben, a jövő héten az előkészületről írok,

utána sorrendben a hozzászólások kezelése, az ötletelés, a döntéshozás és a csoportos alkotás lesz a téma.

Remélem, az új sorozat ad majd némi muníciót mind a hatékonyság fokozásához, mind a közösség építéséhez.

Tóth Tamás

Comments


bottom of page