Az értekezleti sorozat 6 része után a jövő péntektől egy 4 részes sorozat következik. A fenti témákat sokan sokféleképpen értelmezik, célunk a sorozattal egy kis segítséget nyújtani az egységesebb és helyesebb értelmezéshez, ezáltal annak kiválasztásához, hogy melyikre van a konkrét helyzetben szükség.
Mi a személyes tanácsadással és a helyzetgyakorlatos módszertani képzéssel foglalkozunk (egyéb témák mellett), de gyakran kérik tőlünk a másik két feladatot is, amelyekhez nekünk nincs képzettségünk. A következő hetekben ezeket a fogalmakat igyekszünk megvilágítani. A coaching és a csapatépítéstémákat az általam nagyon tisztelt, nagy tapasztalatú Gosztonyi László (Coaching Team Kft.) barátom fogja feldolgozni, aki ICF (International Coach Federation) PCC (Professional Certified Coach) minősítésű coach és oktatja a minősítést szerezni szándékozókat (az ACTP szinten akkreditált CoachAkadémián), illetve csapatépítő tréningeket is tart (15-180 résztvevő számára).
Az írásokat nem fogjuk egymáshoz igazítani, nem fogjuk szerkeszteni, így lehet, hogy valami ellentmondást vagy hiányt tapasztaltok. Ez esetben kérdezzetek és a válaszokat már egymással is megbeszéljük, ne keletkezzen se hiányosság, se félreértés.
Comments